Az életkor csak egy szám?

Annyi mindentől függhetne az, hogy miként látjuk a következő tíz évünket, mennyire látjuk felfelé vagy lefelé menő irányba menni az életünket. Mégis, a jelenlegi életkorunk önmagában is nagymértékben meghatározónak látszik az optimizmusunk vagy pesszimizmusunk kérdésében. Az életkor lehet, hogy lehetne csak egy szám, de nem az, és ez valószínűleg rajtunk áll.

Az idei Internet Hungary konferencián több, korcsoportokkal foglalkozó előadás is volt, az NRC-t két ilyen előadásra is felkérték. Ezek közül az egyik a korcsoportok jövőképével foglalkozott, jelen cikkben pedig ennek a legérdekesebb megállapításait foglaljuk össze. Az eredményeinket egy 1200 fős, a Netpanelen készült, felnőtteket reprezentáló online kutatás adataira alapozzuk.

Korcsoportok

Talán feltűnt az olvasónak, hogy nem generációkat írtunk. Rengeteget hallunk generációkról, latin vagy görög betűkkel megnevezve, eltérő meghatározásokkal, eltérő jellemzésekkel. Olyan sokat, hogy egyre több szkeptikus hanggal találkozhatunk ezek használhatóságát illetően. De mi most módszertani vulgaritással közelítjük meg a kérdést. Huszonéves az, akinek kettessel kezdődik a korát leíró kétjegyű szám, harmincas az, akinek hárommal. Ezen korosztályok jövőképével foglalkozunk a továbbiakban.

Jövőkép

Itt is lehetne bármire gondolni, de most is vegyük elő a legegyszerűbb megközelítést. Jövőképen értsük elsődlegesen azt, hogy összességében jobban vagy rosszabbul fogom érezni magamat 10 év múlva. Miért pont 10 év múlva? Mert akkor kerülök át a másik korosztályba, akkor válok negyvenessé, ha ma harmincas vagyok. Ilyen hosszú várakozásokat egyébként piackutatóként ritkán mérünk. 

Várakozások

A várakozások összességében kiegyenlítettek és egy haranggörbét írnak le, mintha azt a természet rajzolta volna

Pontosan ugyanannyian várnak jobbat a következő 10 évre, mint rosszabbat. Az ötfokú skála közepén a legtöbb a válasz, és a két széle felé hasonló mértékben csökkenek a gyakoriságok. 

Ez elég más, mint amit például a Digi@Bank Monitor esetében látunk. Ott két kicsúcsosodás látható, az enyhén pesszimisták és az enyhén optimisták vannak jellemzően többségben a rövidtávú várakozásokat illetően (mint egy kétpúpú teve), és a két púp aránya változik attól függően, hogy jobb vagy rosszabb helyzetet élünk meg.

Hosszú távú várakozásainkban azonban kiegyenlítettebb képet látunk, mintha valami stabilabb dolog lenne meghatározó.

Az aktuális életkor meghatározó

A jelenlegi életkor meghatározó abban, hogy jobb vagy rosszabb következő 10 évet várunk.

Míg a pozitív és negatív jövőképpel bírók aránya a teljes vizsgált 1200 fős mintában egészen kiegyenlített, korcsoportok szerint vizsgálva ez a negyveneseken kívül már sehol nem igaz. A fiatalabbak esetében a jobbat várók aránya, a negyvenes korcsoportnál idősebbeknél pedig a rosszabbat várók aránya magasabb. Ez önmagában talán nem is meglepő, de a mértéke már elég elgondolkodtató. A huszonéveseknél négyszer annyian várnak jobbat a következő 10 évben, mint rosszabbat. Ehhez képest a hatvanasoknál pont fordított az arány. Megnéztük a többi alapdemográfiát (nem, lakóhely, iskolázottság stb.) is, de egyik esetében sem láttunk ilyen mértékű eltérést. A jelenlegi korunk tehát önmagában is nagyon erőteljesen magyarázza azt, hogy mit várunk a következő 10 évtől.

Anyagiak: legjobban ebben romlik a jövőkép

Az életünk legfontosabb területeire is rákérdeztünk, hogy lássuk, életünk mely részéhez kötődik a jövőkép változása, romlása vagy javulása. A legnagyobb különbség életkorok szerint az anyagiaknál van: a legoptimistább legfiatalabb és a legpesszimistább legidősebb korcsoport között itt volt a legnagyobb eltérés. Az anyagiak tekintetében már negyvenesen negatívba fordulnak a várakozások, míg a hatvanasoknál van a legnagyobb romlás a megelőző korosztályhoz képest. Nehéz nem arra gondolni, hogy a nyugdíjba vonulás miatti rosszabb anyagi helyzet miatt lehet ez.

Sokan gondolják úgy, hogy a negyvenesek vannak a csúcson

A legtöbben a 40 éves kor környékére teszik azt az életkort, amikor ők a csúcson voltak, vagy ha még nem voltak a csúcson, akkor ott lesznek. Ez alól a huszonévesek és a harmincasok kivételek, ők inkább azt gondolják (remélik?), hogy ez már harmincasként megtörténik.

Ez az a pont, ahol elérünk valamilyen magyarázathoz. Ha megnézzük azokat, akiknek az életkora az elképzelt csúcs előtt vannak, azok 10 éves jövőképe 49%-ban pozitív, akik utána, azoknak csak 17%-a. Mintha lenne egy ív, amin elhelyezzük magunkat, és ha a lefelé menő ágban látjuk magunkat, akkor a következő 10 évre alig-alig tudjuk elképzelni, hogy a jelenlegi helyzethez képest jobban érezzük magunkat. Nem kellene pedig így lennie, hiszen, ha a csúcsot el is hagytuk, a következő tíz évünk még lehetne jobb, mint a mostani helyzetünk. Miért is nem látunk megfáradt ötvenes munkavállalóként egy pozitívabb jövőt a hatvanas, korai nyugdíjas éveinkre, mint most? A kérdés költői.

Negyvenes éveink után nemcsak a terveink fogynak, hanem kevésbé is bízunk a megvalósításukban

Legtöbb olyan területet, ahol a következő 10 évre terveik vannak, a harmincasok tudtak felsorolni, kicsit többet is, mint a huszonévesek. Ezután azonban fogynak a tervek. De ez nem elég, ezen tervek megvalósításában is egyre kevésbé bíznak. Míg a huszonévesek közel 70%-a bízik abban, hogy a tervei megvalósulna, a hatvanasoknak már csak kevesebb, mint fele.

Jövőképünket tehát egy életkori ív határozza meg nagymértékben. Hogy ez valós vagy csak odaképzeljük, ez alighanem rajtunk múlik.